Családi Nap az Óvodában

2016. május 28-án tartotta meg az intézmény a hagyományosnak nevezhető Családi Napját. A rendezvény megszokottnak korántsem volt mondható, mivel egyben egy megvalósult pályázati alapú projekt is lezárásra került. A pályázat a tanköteles korú kisgyermekek számára lett meghirdetve néphagyomány ápolás, tehetséggondozás címmel. A pályázaton belül három kis csoport munkálkodott a nevelési év során.

A rendezvény az udvaron Végh László polgármester Úr és Hujber Jánosné intézményvezető köszöntő szavaival vette kezdetét. Ezt követően az épület Galériájában Varga Károlyné műhelyvezető állította ki az „Ügyes Kezek” tehetséggondozó műhely kis növendékeinek a munkáit. Az óvodapedagógus röviden bemutatta az elkészült alkotásokat, megfogalmazta az elért eredményeket.

Mindeközben párhuzamosan az udvaron kézműves foglalkozásokra, versenyekre nyílt lehetőség (arcfestés, buborékfújók készítése, színezés, tájfutó verseny értékes ajándékokkal stb.). Nagyon kedves színfoltjává váltak a programnak Papp Lászlóné (Andi óvónéni) házi tyúkjai, melyeket a gyermekek szabadon megsimogathattak, megetethettek.

Az udvaron számtalan játékszer, játékeszköz szabad használatára nyílt lehetősége az óvodásoknak, valamint a résztvevő családok gyermekeinek.

A program ideje alatt pogácsával, sörkiflivel, üdítővel, kávéval kínáltuk a vendégeket.

A projekt témájához szorosan kötődve hívtuk meg a Nyírettyű zenekart, melynek tagjai az Óvoda májusfájának kitáncolásához húzták a talpalávalót.

A táncházat követően bőséges ebédet kínáltunk, ami bográcsgulyás volt kenyérrel.

Délután a tornaterem adott helyszínt a másik két tehetségműhely bemutatójának. Elsőként a Kizmus Tamásné által vezetett zeneovi foglalkozás került lebonyolításra, amit a játékos torna követett Kustos-Gersits Anita irányításával.

A rendezvény igazán tartalmasra sikerült, mindenki számára a szórakozási lehetőségek széles választékát nyújtotta a programok által.