A Katica csoport kirándulása a sümegi Várba

  1. június 06-ra szerveztük a korábban a rossz időjárás miatt elmarad kirándulásunkat a sümegi Várba.

A kiránduláson a kísérő szerepet néhány szülő, nagyszülő önként vállalta, melynek a gyermekek is nagyon örültek.

A kirándulásról szóló tájékoztatáson mindenkinek a tízórai és az ebéd közötti időszakra csupán egy kis harapnivalót és innivalót kértünk a hátizsákjába.

Hétfő reggel mindenki a megszokott időben érkezett az óvodába, amikor is a tízórai elfogyasztása után, közösen megbeszéltük a kirándulásról a főbb tudnivalókat (viselkedési szabályok a balesetek elkerülése érdekében).

9 óra környékén indult meg a kis csapat (24 fő gyermek és 9 felnőtt) a vár irányába. Lassan, egyenletes tempót felvéve haladtunk a végcél felé. A gyermekek nagyon ügyesen vették az akadályt, az egyre emelkedő domboldalon felfelé vezető utat. Közben a kikövezett úton két alkalommal is megálltunk gyönyörködni a táj szépségében, valamint egy-egy ismerős épületet (pl.:az óvoda épületét, udvarát), esetleg családi házat fedeztünk fel a távolban.

A várba érve a belső udvaron megpihentünk, ettünk-ittunk egy keveset, majd elindultunk körbe, amely során megnéztük a kapuközben az ágyúállásokat, a gazdagon, korabeli eszközökkel, -használati tárgyakkal felszerelt darabont szobát, konyhát, éléskamrát, sütőházat, bognár- és kovácsműhelyt, valamint az állandó kiállításokat, tárlatokat.

Természetesen nem maradhattak ki az élő állatok sem, melyek közül néhányat már az udvaron felfedeztek a gyerekek. Láttak lovat, szamarakat, kecskéket, tyúkokat, nyulat, kacsákat. Az állatok mellett a szépen gondozott kis kertrészekben néhányan ismerős fűszernövényt és évelő növényt is találtak. Az udvaron elhelyezett sok egyszerű, de nagyon találó játékot hamar birtokba vettük, hogy kipróbálhassuk ügyességünket.

A toronyba érve közös csoportkép készült az együtt töltött idő emlékére. Azt gondolom, hogy ez a kirándulás mindenkiben felejthetetlen, örök emlékként marad meg, mivel a Katica csoportnak ez volt az utolsó tervezett közös barangolása.

Balogh Ildikó

óvodapedagógus

ovi-kir.vár ovi-kir.vár2 ovi-kir.vár3 ovi-kir.vár4 ovi-kir.vár5 ovi-kir.vár6 ovi-kir.vár7 ovi-kir.vár9 ovi-kir.vár10