OPERAKALAND – KULTÚRKALAND

operakaland22016. október 04-én Budapestre utaztunk az Erkel Színházba. Puccini Bohémélet című operáját néztük meg, ami a szerelemről, a szeretett ember elvesztéséről szólt. A színészek végig olaszul énekeltek, de ez nem volt probléma, mert kivetítőn mutatták a magyar szöveget, illetve a házmestert játszó színész az előadás előtt elmondta, hogy mit fogunk látni.

Úgy tűnt, övé a házigazda szerepe is, egy picit „ráhangolt” mindenkit az előadásra. A díszlet nagyon ötletes volt, kifejezően mutatta a korabeli bohém Párizst. A főszereplőkön kívül egy gyerekkórus is énekelt, ezzel nagyon mozgalmassá tették a felvonást, igazi karácsonyi vásárt varázsoltak elénk. Érdekes volt, hogy mennyire modernizálták a darabot a könnyebb érthetőség kedvéért, például az énekekben szereplő szerelmi zálog főkötő helyett egy kalapot használtak. Az opera végén az egész színház őrjöngött, fütyült és tapsolt. A színdarab mindenkinek nagyon tetszett. Úgy gondolom, hogy ez a kirándulás a kulturális programon felül egy jó kis “csapatépítő” lehetőség is volt, hiszen négy különböző osztályból mentünk (9.Ny, 9.C, 10.A, 11.A), de a kirándulás végére megismertük egymást. A hosszú utazás, a sok nevetés, a szabad program délután szintén sok élménnyel gazdagított minket.

http://kisfaludy.hu/on-line-ujsag/899-operakaland-kulturkaland