Kedves Ramis Diákok!

Kedves Ramis Diákok!
A Föld édesvízkészlete nem kifogyhatatlan, körforgásának és tisztaságának megőrzése érdekében azonban nagyobb figyelmet kell szentelnünk környezetünk védelmére is. A világ szinte minden állóvize, folyója szennyezett. Jelenünk és az utánunk érkező generációk sorsa múlhat azon, miképpen gazdálkodunk a Föld vízkészleteivel, hogyan óvjuk és hasznosítjuk az élet egyik alapvető elemét. AZ ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a Víz Világnapja dátumaként, melynek célja, hogy gondolkodásunk középpontjába kerüljön ez a természeti kincs. E jeles nap minden évben más és más nézőpontból hívja fel figyelmünket a víz alapvető szerepére. A jövő generációinak is meg kell tanulnia, miért nevezzük kincsnek a tiszta vizet, ezért az idén kiírásra kerülő pályázatok ezen témakör mentén fogalmazódtak meg. Ha nincs tiszta víz, akkor nincs víz. Ha nincs víz, nincs élet. Ilyen egyszerű ez. Éppen ezért 2017-ben a világnap szlogenje a „Szennyvizek? Tiszta vizet!”lett.
Idén a természetismeret, technika, informatika és biológia órákon a szaktanáraitok segítségével hangsúlyoztátok a víz és a környezetünk tisztaságának fontosságát. Kiselőadások, PPT-k, plakátok és portfóliók készültek, melyek közül a legjobbakat az iskolai faliújságon is megtekinthettek. Külön öröm és büszkeség számunkra, hogy Kondor Kíra, Halász Regina és Egly Sára 6.B osztályos tanulók Horváth Stefánia és Renczes Ákos felkészítő tanáraikkal  a holnap, Veszprémben díjátadón vesznek részt. Gratulálunk!
A faliújságon, melyet a 6.B-s Horváth Regina és Németh Júlia dekorálja, feladatokat találtok, gyertek és oldjátok meg és adjátok oda Renczes Ákos tanár úrnak.
Addig is mindenkinek jó egészséget kívánunk!
Szalay Csenge 6.B és Csemba Júlia 6.B
http://www.vizvilagnap.hu/