Lezárták a nyomozást az inverter-lopás ügyben

Bíróság elé állítás kezdeményezésével zárták a tapolcai rendőrök a 39 éves balatonalmádi férfi ügyében folytatott nyomozást.
A sértett 2017. március 22-én reggel tett feljelentést a Tapolcai Rendőrkapitányságon, hogy ismeretlen tettes az éjszaka folyamán a tapolcai kórház gépészeti helyiségéből négy darab, egyenként közel 700 ezer forint értékű hálózati áramátalakítót tulajdonított el.
A nyomozók már aznap azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 39 éves balatonalmádi férfit, akit a délutáni órákban otthonában fogtak el. Ezt követően előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök.
A nyomozók a közel 3 millió forint értékű invertereket a férfi egyik barátjának házában találták meg, melyeket lefoglaltak és visszaadtak a tulajdonosának.
A gyanúsított ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Tapolcai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya bíróság elé állítási javaslattal zárta, és az ügyet átadták az illetékes ügyészségnek.
 
Nagy Judit
megelőzési főelőadó
Tapolcai Rendőrkapitányság