Farsangi népszokásokról a Városi Könyvtárban

2016. január 21-én délelőtt a 4. T osztály látogatta meg könyvtárunkat. A gyerekek már rutinos könyvtárlátogatók a gimnázium mellett található egységünkben, és most már a felnőttkönyvtár útvesztőiben is kiigazodnak. Az emeleti olvasóteremben került sor a találkozóra, és megragadtuk az alkalmat, hogy bemutassuk az ott található állományokat, és az olvasószolgálatos kollégát is bevonva, szituációs játokon keresztül tették próbára magukat az információkeresésben.

Ez alkalommal két aktuális évfordulóra is kitértünk. Madách Imre születésének 193. évfordulója volt január 20-án, sok helyütt a Magyar Kultúra Napján őt idézik meg. Mi is megidéztük őt egy mondat erejéig:  „Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz, évmilliókra lesz tulajdonod.” (részlet Az ember tragédiájából) Alan Alexander Milne angol író január 18-án lett volna 134 éves. Ő ugyan meghalt, de a Micimackó mindig élni fog – a köztudatban.  Egy találó idézet Micimackó pszichológusi kvalitásairól: „Malacka: – Hogyan betűzöd azt, hogy szeretet? Micimackó: – Azt nem betűzik, azt érzik.”  Amit kevesen tudnak a műről: a regényt Karinthy Emília, Karinthy Frigyes testvére fordította le magyar nyelvre, és Karinthy Frigyes öntötte irodalmi formába. A Micimackó (eredetiben: Winnie) név az Emília becézéséből ered, ugyanis egy londoni állatkerti látogatás során Róbert Gidát (az író fiát) annyira elbűvölte a Winnie névre keresztelt fekete medve, hogy saját mackóját is átkeresztelte, mely mackó a műben elevenedik meg.

Ezután rátértünk aktuális témánkra, a farsangi népszokásokra. A gyerekek nagyon tájékozottak voltak a különböző szokásokat illetően, ugyanakkor szükséges volt a fejükben tolongó sok információ elhelyezése a megfelelő „polcokon”, hogy összeálljon a kép, és kerek egészet alkosson, rávilágítva az összefüggésekre a régi hitvilág és a modern farsangi szokások között.

A beszélgetés után maguk is elkészíthették álarcaikat az előkészített sablonok segítségével. Sokuknak már kész tervük volt az idei jelmezükre, de akadtak, akik még ötleteket gyűjtöttek, talán használni tudják az itt készített álarcot az idei farsangon.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA