A város növelte támogatását, A vereség ellenére a legjobb nyolc között!

                A lényegi dolgok már eldőltek a mérkőzést megelőzően, hiszen a Kazincbarcika a harmadik helyen zárta az alapszakaszt. A Sümegnek volt esélye a hetedik helyre, azonban nem tudott élni a lehetőséggel. A mérkőzésre kilátogatott  Sümeg polgármestere is, aki remek híreket közölt a csapattal és a szurkolókkal.

Sikerült a Sümegnek az év elején kitűzött célt elérni, a felsőházban folytatja a rájátszást. Volt esély a hetedik helyre, de a vereséggel ez nem jött össze, így a nyolcadik lett a csapat, tehát az újdonsült Kupagyőztes Fino Kaposvárral küzd a négybe jutásért.

                Végh László, Sümeg város polgármestere a mérkőzés előtt bejelentette a csapatnak és népes szurkolótáborának, hogy az eddig is jelentős önkormányzati támogatást tovább emelkedik. A város büszke csapatára, amely a régiót egyedüliként képviseli az első osztályban. A Polgármester Úr kihangsúlyozta, fontos a városnak az élvonalban szereplő együttes, legyen szó a felnőttekről, vagy bármelyik utánpótlás korosztályról, melyekben rengeteg gyermek sportol országosan elismert eredményekkel. A város első embere biztosította további támogatásról az SRE-t, valamint bízik az eddigieknél is eredményesebb folytatásban. A támogatás éves szinten 4,5 millió forintra emelkedett.

Végh László

Sümeg polgármestere örömhírrel érkezett.

                A Sümegben ezúttal Madár Máté nem volt a keretben, rajta kívül mindenki tettre készen várta az alapszakasz utolsó meccsét a Kazincbarcika ellenében. A Pénzügyőr 3-2 re legyőzte a tartalékos Dunaferrt, így a Sümegnek nyerni kellet volna a hetedik helyhez.

röplabdás támogatás

  1. játszma:
    Sümegi szempontból jól indult a mérkőzés, jó centertámadás után remek Kaposi szervák következtek 5:1, majd Szabó Dávid nyitássorozatával már a Vegyésznél volt az előny 5-8. További jó nyitásokkal és blokkokkal hizlalta előnyét a vendég együttes. Nem játszott alárendelt szerepet az SRE, azonban mindig volt 1-2 állás amiben megragadt a csapat, ezért nem tudta tartani a lépést ellenfelével. 0-1 (18-25)
  2. játszma:
    Becsülettel küzdött a hazai csapat, első technikainál fej-fej mellett 7-8. A folytatásban is ez volt jellemző, sőt 10-nél át is vehette volna a csapat a vezetést, azonban először Németh, majd Dolgos hibázott kulcs szituációban. A második technikainál is szoros volt az állás, azonban ismét jöttek a kazincbarcikai nyitások, amelyek rendre pontot értek a vendégeknek, így a végjátékra nem maradt izgalom 0-2(20-25)
  3. játszma:
    1:5..Nemtűnt egyszerűnek a folytatás az SRE számára, nem is lett az 2-8. Németh Ödön próbálta frissíteni csapatát, előbb Varga érkezett majd Nagy és Kotin. Sajnos ez sem hozta meg a várt áttörést, szinte ellenállás nélkül termelte a pontokat a VRCK. A meccs egészén remekül szerváltak a vendégek, ennek nem sikerült az ellenszerét megtalálni. Így rendkívül sima lett az utolsó szett. 0-3(9-25).

Sümegi RE – Vegyész RC Kazincbarcika 0-3 (18, 20, 9)
Sümeg 200 néző , 2016. február 21 16:00 Tatár Mihály Sportcsarnok
Sümeg: Kaposi, Dolgos, Németh, Lesznyik, Bolvári, Soós
csere: Récsei (L); Kotin, Varga, Nagy, Illés
vezetőedző: Németh Ödön

Németh Ödön:Ezt a mérkőzést gyorsan el kell felejteni és készülni a következő feladatokra. Megpróbáljuk megnehezíteni a Fino dolgát.

csapat játszott pont
1 Fino Kaposvár SE 20 57
2 Kecskeméti RC 20 48
3 Vegyész RCK 20 47
4 Dág KSE 20 41
5 MAFC-BME 20 32
6 Dunaferr SE 20 26
7 Pénzügyőr SE 20 23
8 Sümegi RE 20 22
9 Szolnoki FRKSI 20 21
10 PTE-PEAC C-Doki 20 13
11 Debreceni EAC 20 0

Az alapszakasz végeredménye

A negyeddöntőben a jóval esélyesebb Fino Kaposvár lesz az ellenfél, a kettő győzelemig tartó párharc szombaton kezdődik Kaposváron, majd március 17-én csütörtökön folytatódik Sümegen. Ha a Kaposvár elleni párharcban alul marad az SRE akkor a Dág-MAFC párharc vesztesével fog megvívni, azért, hogy a végső helyosztón az ötödik helyért küzdhessen.

Sümeg, 2016. március 6.

sz.:dió