Nyuszi várás az Óvodában

A tavaszi ünnepkör egyik legnagyobb – a keresztény vallásban Krisztus feltámadásával jelképezett – ünnepe a Húsvét.

Erre a napra a csoportszobák, folyosók húsvéti vidámságot öltöttek, tavaszias színekben pompáztak.

Az ünnepre történő előkészületek folyamatosak voltak, a ráhangolódás a mesék, versek, mondókák, locsolóversek tanulásával és hallgatásával, valamint a kötött- és kötetlen csoportfoglalkozások alkalmával történtek. A néphagyományőrző húsvéti szokások felelevenítésével (tojásfestés, barkadíszítés, locsolkodás stb.) csak tovább mélyültek a gyermekek családban kialakult ismeretei.

Az óvodában a Húsvétot ünneplő nap idén március 23-ra, szerdára esett. Reggel mindenki csinos öltözékben érkezett a csoportszobába, majd rövid játék után a tízórait (sonka, kalács, tojás, torma) ünnepiesen megterített asztaloknál közösen fogyasztották el a gyermekek.

Az intézményen belül kialakított hagyománynak megfelelően a szokott módon zajlott tovább a nap. A tízórai után a csoportokban a kislányok apró édességgel (csokival, cukorkával) várták izgatottan a locsolásra verssel érkező kisfiúkat. Először minden kisfiú a saját csoportjában locsolta meg a kislányokat, óvó néniket, dadus nénit. Ezután sorban továbbindult útjára a folyosón található többi csoportba a fiúsereg, hogy a locsolkodásért cserébe finomságokat gyűjtsenek a „tarisznyájukba”.

A locsolás után felöltözve az udvarra vettük az irányt, hogy a húsvéti nyúl által elrejtett egyéni- és csoportos ajándékokat, csomagokat a gyerekek megkereshessék. A legtalálóbb módon a csoportok célzott jelzésekkel találták meg a saját csomagjaikat. Így aztán az udvar különböző ré
szeit (bokrok, fűcsomók, dombok- fák között) végigjárva örültünk a megtalált ajándékoknak.

Visszaérkezve a csoportszobákba türelmetlenül bontogatták ki a meglepetéseket és alig várták, hogy azokat minél előbb birtokba véve ki is próbálhassák.

Balogh Ildikó

óvodapedagógus