Tavaszi galéria megnyitó az óvodában

Ismét elérkeztünk egy újabb galéria megnyitóhoz, ezúttal a tavasz volt a „főszereplő”. Ezen a napon a Maci csoportosok készültek vidám tavaszi versekkel, dalokkal, mondókákkal. A műsort óvónőjük, Kustosné Tobak Erzsébet tanította be. A műsor elején Erzsi és kolléganője, Kizmus Tamásné énekelt egy nagyon kellemes tavaszi dalt, amelyet a gyerekek figyelmesen hallgattak.

A műsor magában foglalta a tavasz összes jellemzőjét. A madarak érkezését, csiripelését, virágok újra éledését, bokrok és fák virágba borulását, a természet újjászületését.

A galéria meghívott vendége Czipp Rózsa tanítónő volt, aki gyöngyből készített ékszereit állította ki a galériában. Munkája miatt sajnos nem tudott jelen lenni, ezért a Maci csoport óvónőjét kérte meg, hogy tolmácsolja gondolatait.

Rózsa sok-sok éve készíti aprólékos kézimunkával egyedi nyakláncait, karkötőit, gyűrűit, fülbevalóit. Japán és cseh gyöngyöket használ fel munkáihoz. Kedvenc témái az állatok. Tudását, tapasztalatát szívesen adja át másoknak, az iskolában sok-sok kisgyerek tanulja a gyöngyékszer készítését szakkör formájában. A kiállításon szerepeltek tanítványai alkotásai is.

A galéria természetesen az óvodai csoportok munkáit is bemutatta. A gyerekek kezei közül kikerülő munkák nagyon sokszínűek, különböző technikákkal, anyagokkal mutatják be a tavaszt. Virágok, virágos kertek, nagyméretű gólyák, kupakokból készített virágok, kéményen pihenő gólyák mind-mind a galériát színesítik.

Ez elkövetkező napokban természetesen, mind a szülők, mind a gyerekek megtekinthetik a galériát, gyönyörködhetnek sokszínűségében.

Balogh Ildikó

óvodapedagógus