Rigócsőr Király

2017. március 09-én, a sümegi Kisfaludy Sándor Művelődési Központ szervezése általa 2016/2017 Meseszínházi Évad negyedik előadásként a Rigócsőr király meséje elevenedett meg. Az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló bérletes előadássorozat keretében a Nektár Színház művészei vitték színre a Grimm testvérek klasszikus történetét. Az előadás során használt vetített hátteres megoldás – ami szinte már a Nektár Színház védjegyévé vált – látványos újdonságként aratott sikert a gyerekek körében.
Rigócsőr király meséje az igazi értékekről szól, vagyis arról, hogyan találhatjuk meg az ehhez vezető utat.
Persze nem könnyű a dolga annak, aki a világ legválogatósabb királylányának próbálja elnyerni a kezét.
Egy napon Geránia hercegnője, Garullina a tiltott tóban fürdött, s megismerkedett az ellenséges ország trónörökösével, begóniai Richárddal. Másnap lánykérést tartottak a királyi udvarban, de a dölyfös hercegkisasszony az összes jelentkezőt kigúnyolta. Richárdra egyenesen a Rigócsőr csúfnevet aggatta. Édesatyja megunva lánya makrancosságát megfogadta, hogy hozzáadja az első koldushoz, aki a kapu elé téved. A herceg álruhát öltve elnyerte Garullina kezét, de kilétét egészen addig nem akarta felfedni, amíg meg nem tanítja a lányt a házimunkára és a pénz becsületére. Úgy tűnt, hogy Garullina javíthatatlan jellem és minden veszni látszik, mégis a történetben hatalmas fordulat történik.
Rigócsőr király nem éppen a legdélcegebb dalia, mégsem adja fel. A gőgös királylány a koldusruhába bújt király felesége lesz, aki mellett szép lassan ráébred arra, hogy a boldogságért meg kell dolgozni, valamint meg is kell becsülni azt.
Garullina, mint a koldus felesége kezd új életet. Ráébred arra, hogy mindenért meg kell dolgozni, az élet számtalan csodát rejt mindazoknak, akik megbecsülik azt és képesek tenni is érte. Megtanulja, hogy a vacsora készítése – egy kenyér megsütése – többet jelent, mint a pávákkal való beszélgetés, vagy a tükör előtt való piperézkedés. Lassan beletanul a kétkezi dolgokba és mire a mese végére érünk Garullina méltóvá válik a trónra, így Rexon király felfedheti kilétét. A fináléban együtt örülhetünk Rigócsőr királlyal és szépséges hitvesével.
A Rigócsőr király című zenés mesejáték üzenete örök érvényű, éppen ezért is esett a társulat választása kimondottan erre a darabra.
A Rigócsőr király a tizenegyedik a társulat által eddig színre vitt mesék sorában. Szép magyar nyelvezettel, kevés színpadi kellékkel, ugyanakkor díszes jelmezekkel dolgozik ez a néhány főből álló csapat. A társulat a klasszikus színházi értékeket tartja szem előtt, és igyekszik ezt közvetíteni. Egyfajta küldetésnek tekintik, hogy meséikkel eljussanak minél több gyerekhez.
Délelőtt az óvodások, kora délután pedig a kisiskolások láthatták a mesejátékot.
Balogh Ildikó
óvodapedagógus