Ovitábor 2016.
OVITÁBOR
Óvodánkban immár második alkalommal került megrendezésre az Ovitábor – 2016. június 20 -22-ig , melyre 36 fő kisgyermek jelentkezett.
Az első napra eredetileg gyalogos kirándulást terveztünk Kismalomba, ami a nagy esőzés miatt meghiúsult. A rossz időjárás ellenére a gyermekek szép számban jelentek meg az óvodában, így a délelőtt folyamán kézműveskedtünk, különféle játéktevékenységben vehettek részt az óvodások. A tornateremben sorversenyeket és ügyességi játékokat játszottunk, majd ezt követően magyar népmeséket tekintettek meg.
A tábor második napján már jó idő fogadta a táborba érkező gyermekeket. Ezen a napon szűkebb környezetünk, Sümeg város nevezetességeivel ismerkedhettek meg. A közös reggelit követően a rájuk váró izgalmas feladatok teljesítését kezdték meg. Először is találtak egy térképet, amely az állomások épületeit ábrázolta a teljesítendő útvonallal együtt. Hat „aranyvirágot” kellett megkeresniük, amelyek a kirándulás végén elvezették őket az elrejtett meseládikóhoz. Több mint 30 kisgyermek indult el, 5 felnőtt kíséretével. Először a plébánia templomban jártunk, majd a régi Kompanik Zsófia óvoda épületével ismerkedtünk. Itt a gyerekek érdeklődve hallgatták óvodánk alapítójának, Kompanik Zsófia életének a történetét. Innen a következő célpont felé vettük az irányt. Rövid fagyizást követően a Kisfaludy Sándor Emlékházat és Múzeumot néztük meg. Itt nagyon kedvesen Oszkai Réka néni vezetett végig minket a múzeumon, ahol sok érdekes régiséget láthattunk, történetet hallhattunk. Innen a Népkertbe vezetett az utunk, ahol kicsit megpihentünk, ettünk- ittunk és begyűjtöttük a 3.„aranyvirágunkat”. Majd a Püspöki Palota szebbnél szebb termeiben sétáltunk, különböző témájú kiállításokkal ismerkedhettünk. Ezután pihenésképpen a természetben található kövekkel, növényekkel rajzolhattak a gyerekek. Ezt követően a vár tövében, a játszótéren 9 apró kincset kellett megtalálniuk az ovisoknak, amelyet vidám játék követett. Végül utolsó állomásunkra is megérkeztünk, a tarisznya vár tövébe. Itt célba dobhattak a gyerekek és az „utolsó aranyvirágot” is ügyesen megtalálhatták. Innen a Vár tövében, egy keskeny ösvényen át mehettünk vissza az óvodába.
Itt kellemesen elfáradva elfogyasztottuk az ebédünket, majd az ”aranyvirágokon” lévő utasításokat követve megtalálhattuk a meseládikót a bokor tövében. A ládikóban sok apró kincset találtunk a gyerekek nagy örömére. Délután, a hátralévő időnket különböző játékos, ügyességi feladatokkal töltöttük a tornateremben.
A harmadik napon vonattal utaztunk Tapolcára, ahol ellátogattunk a Malom tóhoz, kipróbálhatták a gyerekek a tó melletti játszóteret, megtekinthették a Városi Múzeumban elhelyezett kiállítást. Ebéd után a szabadban mesét hallgattak a tó partján, és különféle tréfás játékokat játszottunk.
Tartalmas és vidám napokat töltöttek együtt a gyermekek, mely során sok élménnyel és ismerettel gazdagodtak.
Lentsné Gáspár Hajnalka Kustos-Gersits Anita Balogh Ildikó
óvodapedagógus óvodapedagógus óvodapedagógus