VÍZ VILÁGNAPJA AZ ÓVODÁBAN

Az ENSZ közgyűlése 1994 óta március 22-ét a Víz Világnapjává nyilvánította, így óvodánkban is minden évben megemlékezünk erről a természeti kincsről. Óvodánk minden csoportjában a gyerekek egy egész héten át ismerkedhettek a víz hasznosításának lehetőségével, a takarékos víz felhasználásról, a víz fontosságáról és védelméről.
Elsődleges feladatunk volt, a gyermekek figyelmét felhívni a víz védelmére. Ehhez minden csoportban változatos, és érdekes tevékenységet biztosítottak az óvodapedagógusok. Könyveket, képeket nézegetve csodálhattuk meg a Földön előforduló vizeket, azok élővilágát. Meséinket, verseinket, játékainkat, barkácsolásainkat a vízhez kapcsolódó tartalommal töltöttük meg. A játékokkal, kísérletekkel próbáltuk meg érzékeltetni azt, hogy a víz minden területen nélkülözhetetlen. Igyekeztünk, hogy a gyermekek életkorúknak megfelelően minél több tapasztalatot szerezzenek a vízzel kapcsolatban. Minden kisgyermek ruházatában megjelent a kék szín, ami szimbolizálta a víz jelentőségét.
A Zöld Munkaközösség tagjai az óvoda galériáját varázsolták vizes élőhellyé, /tóval, vízeséssel/. Ide kerültek a gyermekek által készített halak, békák, hajók, stb. Az élményt még fokozta a CD lejátszóról szóló madárcsicsergés, vízcsobogás, esőkopogás, stb.. A gyerekek örömmel vették birtokukba a hangulatos helyet, ahol egyes csoportok verseket, meséket is hallgathattak.
Az elmúlt hét folyamán a gyerekek sok-sok ismerthez, élményhez juthattak a víz témakörével kapcsolatban.
Lentsné Gáspár Hajnalka
óvodapedagógus