Kisfaludy hét

Április 4-e és 8-a között ismét megrendezésre került a Kisfaludy hét. Idén a 10.C osztály az Oscar gála jegyében állított össze tanulmányi versenyeket, játékos vetélkedőket. Volt matematika, történelem és számos sportverseny. Pénteken a rendezvényt megtisztelték a Parlament Díszőrségének katonái. Volt ünnepélyes koszorúzás a Kisfaludy szobornál, jelmezes felvonulás a főutcán, majd este 6 órától számos vendégelőadóval színesített program várta az érdeklődőket. A nyitótánc után többek között fellépett a csabrendeki Kid Dance csapata, a sümegi Broadway
együttes, Szép Szabolcs egy stand up comedy előadással, valamint az ajkai MVP együttes. Az előadások után igen értékes tombolatárgyakat sorsoltak ki, mely a mintegy 80 cég, illetve vállalkozó adományából jött össze; többek között igen értékes pénzt illetve ajándékot ajánlott fel az OTP Bank Nyrt. valamint az Ajka Kristály. Az est zárásaként az Adrenalin Retro és Bulizenekar biztosította a jó hangulatot.