Zenés táncos mesejáték a Kisfaludy Sándor Művelődési Központban  

 

Nagy érdeklődéssel várta egyaránt mindenki a 2017. január 19-én a sümegi Kisfaludy Sándor Művelődési Központban megrendezésre kerülő előadást.

A 2016/2017. évi Meseszínházi Évad harmadik előadásaként A.A. Milne ismert műve, a Micimackó került előadásra, melynek a színpadi változata mind a mai, mind az egykori gyerekeknek egyaránt maradandó, kellemes emléket jelent.

A zenés-táncos mesejátékot a 2007-ben Bánfalvy Ági által alapított Nemzetközi Színészképző Szakközépiskola (Bánfalvy Ági International Studio) színészeinek feldolgozásában és előadásában láthattuk.

Micimackó története talán 1921. augusztus 21-én kezdődött, amikor A.A. Milne fiának Christopher Robin Milnének a születésnapjára egy játék mackót ajándékozott. Christopher a mackóját Edward mackónak nevezte el, mert a becézett Teddy-nek ez az eredetije. Edward mackó és Cristopher elválaszthatatlanok voltak egymástól. Mikor Christopher 5 éves lett a londoni állatkertben megismerte Winnie-t a kis feketemedvét, és annyira megszerette, hogy Edwardot átkeresztelte Winnie-re. Milne felesége Edward (Winnie) mackót a londoni Harrords áruházban vásárolta, a mackót az angol J.K. Farnell&Co. cég gyártotta Alpha védjegye alatt.
1921 és 1928 között Christopher Robin Milne további plüss állatokat is kapott.
Így Füles 1921-ben karácsonyi ajándék volt, Malackát egy szomszéd ajándékozta Christophernek. Kanga és Zsebibaba 1925-ben lettek a gyerekszoba lakói. 1926-ban A.A. Milne egy esti mese sorozatot kezdett írni, ahol a történetek fiának és plüss állatainak a kalandjairól szóltak. Ezekben a történetekben jelenik meg a játék mackó is, most már Micimackó (Winnie-the-Pooh) néven. Úgy Micimackó, Malacka, Tigris, Füles, Kanga, Zsebibaba, Bagoly, Nyúl is ekkor születtek.
A Bagoly és Nyuszi nem plüssállatok alapján lettek megformázva, hanem élő állatokról, amelyekkel Milnéék vidéki birtokán találkoztak.

A Micimackó című könyvet először 1926. október 14-én adta ki a Methuen Kiadó.
A történet szerint réges-régen valamikor az ősidőkben, de legalábbis múlt péntek előtt, Micimackó az erdőben élt, saját kunyhójában. S ugyanebben az erdőben lakott a fontoskodó Nyuszi, a tudálékos Bagoly, a félénk Malacka, a sértődős Füles, Kanga, a kengurumama kicsinyével, Zsebibabával, no meg a vidám, ugrálós Tigris és persze mindnyájuk szeretett gazdája, Micimackó legjobb barátjával: Róbert Gidával.
Ebben a mesebeli erdőben, mint a mesejáték színterén mindennap történik valami mulatságos vagy izgalmas esemény. Micimackó háborúságba keveredik a méhekkel, elefántfogásra indul barátjával, Malackával, s hőstetteiket szépen zengő versekben énekli meg. Sokszor bajba is keveredik, lévén ő egy csekélyértelmű medvebocs, de Róbert Gida, aki már nagy és okos – majdnem hat éves -, mindig mindent rendbe hoz. A Száz holdas pagony Milnéék dél-angliai otthona közelében lévő Ashdown Forest nevű erdő alapján formálódott.

Az angol nyelvterületen Micimackót Winnie-the-Pooh néven ismerik. A Micimackó nevet a történet fordítója Karinthy Frigyes alkotta meg, mivel az eredeti név lefordíthatalan volt, mivel egy medvebocs és egy hattyú nevének a kombinációja.

                                                                                                          Balogh Ildikó