Dági KSE – Sümegi RE

Nem sikerült az újabb bravúr.

Dágon vendégszerepelt a Sümeg a Röplabda NB 1 soros fordulójában. Az SRE két szett erejéig jól játszott, de ez is kevésnek bizonyult  a szett győzelem eléréséhez.

A Sümeg teljes keretével érkezett a vendéglátójához, ahol 16:00 kor teltház előtt léptek pályára a csapatok. A Sümeg egy esetleges pontszerzéssel nagyon közel került volna a győzelemhez, de a Dág végig, szinte hiba nélkül röplabdázott, így nem adott esélyt ellenfelének.

  1. Játszma:
    Dági hibával, vendég ponttal kezdődött az összecsapás. A szett első harmadában fej-fej mellett haladtak a csapatok. Ezután ellépett a Dág 4 pontos előnyre tettek szert. A végjáték előtt azonban egy huszáros hajrával egyenlíteni tudott az SRE 18-18. A Dág jó szerváival, és remek védekezésével azonban az SRE nem tudott mit kezdeni, állva maradt a szett végén. 1:0(25-21)
  2. Játszma:
    Jó kezdés vendég oldalon. 4-0, majd 6-2 a Sümeg szemszögéből. Aztán megint jött egy jó dági sorozat, máris 1 pontra zárkóztak fel, 8-7 a SRE javára. Szoros szettnek ígérkezett a második, mindkét csapat jól támadott, illetve remekül szervált. A szett közepén érkezett Kotin és Nagy a sümegieknél technikai megfontolásból. A vendégek a szett végén megint behúzták a kéziféket, a végjátékra megint nem maradt erő, végül simán nyerte a Dág. 2:0(25-18)
  3. Játszma:
    Rendkívül megfogta az SRE játékát az előző két végjáték, nem tudták rendezni soraikat, a hazaiak pedig lendületben voltak, a játék minden elemében jól teljesítettek. A Sümeg erejéből 1-2 szép megoldáson kívül másra nem futotta, teljesen hitehagyott játékot mutatva méretes vereségbe futott bele az utolsó felvonásban. 3:0(25-12)

Dági KSE – Sümegi RE  3:0 (21, 18, 12)
SRE:
Kaposi, Soós, Bolvári, Németh,Lesznyik, Dolgos,
csere: Madár (L), Récsei (L),Nagy, Kotin, Varga
vezetőedző:Németh Ödön

Németh Ödön:Az első szettel illetve a második felével elégedett vagyok. Most kettő nagyon fontos mérkőzés következik a számunkra, erre kell készülnünk a lehető legtöbb edzéssel és a legjobb hozzáállással.

Az eredmény elég sima mérkőzést sejtet, azonban az első kettő játszmában mindkétszer egyenrangú ellenfelek voltak a csapatok. A végjátékban azonban kirajzolódott a kéz csapat között jelenleg meglévő különbség. Jövő héten nincs mérkőzése a Sümegnek, majd két mindent eldöntő találkozón szerepel a Szolnok, majd a Pécs ellenében.

Sümeg, 2016. február 7.

sz.:dio