Nem sikerült a bravúr – jöhet a Pénzügyőr

Rendkívül szoros szettekben végül vereséget szenvedett a Sümegi Röplabda Egyesület a MAFC-BME otthonában. A mérkőzésen Varga Jácint bokaszalag szakadást szenvedett. A helyosztón a hetedik helyért küzdhet az SRE.

A csapatot elkísérő maroknyi szurkolótábor végig buzdította csapatát azonban az üdvösséghez ez is kevés volt. Az első játszmában kereste a helyét a csapat, sok hibával röplabdázott, majd a második játékban elkapta a fonalat a Németh legénység, végig kiélezett játszma utolsó pontjánál egy taktikai hiba után 2:0 a hazaiaknak. Megfogta második szett elvesztése a Sümeget, így ellépett a MAFC, érkezett a pályára Varga Jácint, aki egy szerencsétlen eset után bokasérülést szenvedett, a későbbi vizsgálatok során kiderül, a centerjátékosra közel 2 hónap kényszerpihenő vár. A szett végére egalizálni tudott az SRE, azonban a MAFC bírta jobban ismét a kiélezett küzdelmet. 3:0.

MAFC-BME – Sümeg 3:0 (18, 26, 25)
Németh Ödön: Emelt fővel hagyhatjuk el a pályát, nagyot küzdöttünk a végső győzelemért, ez most nem sikerült. Most már a hetedik helyre fokuszálunk!

Így a párharcot a MAFC nyerte 2:1-re, tehát megküzdhet az ötödik helyért a Dunaferrel.

A Sümegre ellenfele a Pénzügyőr gárdája lesz, a fővárosiakkal hagyományosan szoros meccseket játszik a csapat, igaz a pályaelőny náluk van, de reméljük a hetedik hely a Sümegé lesz. Egyébként a hetedik hely a Sümeg történetének legjobb helyezése lenne az NB-1ben. Erre minden esély meg is van, hiszen az erősebb budapesti csapatot is alaposan megszorongatta a csapat, tehát lehetőség adott, csak élni kell vele! Az két győzelemig tartó párharc első felvonása vasárnap 15:00 kor kezdődik, Budapesten.

A mérkőzések időpontjai, helyszínei:
1. mérkőzés: 2016.04.17. 15:00 Vasárnap, Budapest, Kőér utca 1/a
2. mérkőzés: Csütörtök 19:00 Sümeg Tatár Mihály Sportcsarnok
3. mérkőzés: 2016.04.27. Szerda 16:30 Budapest, Kőér utca 1/a (ha szükséges)

Sümeg, 2016. április 15.

sz.: dió