Óvodai búcsúztató

 

A sümegi Kompanik Zsófia Óvodában 2016. június 02-re és 03-ra szerveztük meg a szeptembertől iskolát kezdő nagycsoportosok búcsúztatóját. Öt csoportból összesen 54 fő nagycsoportos búcsúzott. Az ünnepségen jelen voltak a gyermekek szülei, hozzátartozói az intézmény vezetője, valamint dolgozói. Nagy örömünkre szolgált, hogy a leendő első osztályos tanító nénik is részt vettek az ünnepségen.

Az rendezvényt Hujber Jánosné intézményvezető nyitotta meg és röviden felsorolta a csoportok nevelési évben végzett tevékenységét. Búcsúzóul pedig a kis tarisznyákba egyéni jókívánságait „nyújtotta át”.

A nagycsoportosoktól méltón, versekkel és énekkel köszöntek el a továbbra is óvodában maradó társak. Ezt követően a ballagók műsorral kedveskedtek a vendégeknek, hogy megmutassák, mennyit fejlődtek, tanultak, okosodtak az évek során. A műsorban az elmúlt óvodás évek főbb történései elevenedtek meg, hogy ezáltal megmutassák, miként lett a megszeppent 3 éves kisgyermekből iskolaérett nagycsoportos!

A műsort követően ismét bensőséges pillanat következett, amikor is a nagycsoportosok megköszönve az évek során a sok türelmet, szeretetet, támogatást, törődést elbúcsúztak az óvó néniktől, dadusuktól a csoportszobában. Sokakból könnyeket csalt elő ez a pillanat, mely örök, felejthetetlen emléket jelent mindenki számára!