Keszthelyi kirándulás

Óvodánk három tehetséggondozó műhelyt indított ebben az évben is tanköteleskorú óvodásaink részére. A nevelési év elején egy néphagyományápolással kapcsolatos pályázatot nyertünk, melynek témái a téli ünnepkört ölelték fel, s a három műhely egymásra épülve, közösen dolgozta fel az egyes témákat. Ennek a projektnek volt része ez a kirándulás is. Célunk az volt, hogy bemutassuk a népi kultúra és gazdálkodás használati tárgyait, eszközeit, játékait. Szerencsére Keszthelyen mindezt megtalálhattuk. Buszos kirándulásunkon 30 óvodás gyermek vehetett részt, akik közül többen még nem ültek buszon. Már ez nagy élményt jelentett számukra. Első utunk a Babamúzeumba vezetett, ahol különböző, népviseletbeöltözött babákat láthattunk. A legnagyobb élményt azonban a Georgikon majormúzeum jelentette mindannyiunk számára, hiszen a gyerekek ismeretei is gazdagodhattak, ugyanakkor mozgásigényüket is kielégíthették. Érdekes látnivaló volt a sok régi, népi gazdálkodási eszköz(arató-, cséplőgépek, gőzgépek, stb.) Volt állatsimogató és kipróbálhatták a régi, népi játékokat. Vidáman tologatták egymást a kiskocsikon, taligákon, mászhattak a pajtában és szalmabálára ugrálhattak. Ezen a szép helyen fogyasztottuk el a hozott elemózsiát is. A bemutató kertben olyan növényeket is megnézhettek, amelyek a mai, korszerű táplálkozás részei.(pl.: hajdina, rozs, tönköly stb.) Ezután ellátogattunk a Festetics Állatparkba, ahol őshonos állatokat (rackajuh, mangalica, kecske,szürkemarha) nézhettünk meg, majd a játszótéren érezhették jól magukat kis óvodásaink. Szép emlékekkel és nagy élménnyel térhettünk haza kora délután.