Letették a sümegi tanuszoda alapkövét

Pancsoló kislány – ma és egy év múlva

 

A teljes egészében hazai forrásból felépülő létesítmény 2017 májusában  fogadhatja az első csoportokat és látogatókat. Az eseményen beszédet mondott Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

Az ünnepségen megjelent Fenyvesi Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke, és Takács Szabolcs kormánymegbízott is.

Végh László, Sümeg város polgármestere köszöntőjében elmondta: nagy nap ez a város életében, hiszen egy év múlva birtokba vehetik az uszodát azok, akiket illet. Köszönetet mondott a kormánynak azért. mert Sümeg az elsők között csatlakozhatott az országos tanuszoda programhoz. Sümeg térségében az úszásoktatást eddig csak nagy nehézségek árán  – gyakran 30-40 kilométeres utaztatással – tudták megoldani. Ez a helyzet hamarosan gyökeresen megváltozik

A létesítmény a város egykori strandterületén épül, amelyet tíz éve zártak be. Ezen a leszakadó területen Sümeg egy ún. Zöld város kialakítását tervezi TOP-os források bevonásával. Az elképzelések szerint ez az új  városnegyed egy új, hazai forrásból épülő kézilabda csarnok mellett rekreációs parkot foglal majd magába,

A polgármester meghívta a jelenlévőket, hogy egy év múlva is jöjjenek el az ünnepélyes avatásra.

A köszöntőt követően a Kompanik Zsófia Óvoda Süni csoportja adott műsort. Különösen nagy sikert aratott a „Pancsoló kislány” című örökzöld sláger előadása.

A dalra Fónagy János is utalt ünnepi beszédében, amikor megszavaztatta a közönséget: „ ki az aki ivott még Bambit?” A példával az uszodaberuházás közösségteremtő erejét hangsúlyozta.

Az államtitkár az ünnepségen elmondta: „A közel 350 millió forintból megvalósuló beruházást központi költségvetési forrás finanszírozza, a településnek nem kell önrészt vállalnia. A tanuszoda üzemeltetésének költségeit is a magyar állam fedezi, tehermentesítve ezzel az önkormányzatot.”

A tanuszodában egy feszített víztükrű 6 pályás úszómedencét alakítanak ki, és az óvódás kisgyermekek úszásoktatására  is épül egy kisebb tanmedence.

Hozzátette a program a gyerekek jelenéről és jövőjéről szól. A megépülő létesítmény elsősorban az óvodai és iskolai úszásoktatást segíti elő, tanítási időn kívül azonban nyitható oldalának köszönhetően strandként is funkcionálhat.

Sümeg hosszú távú tervei között szerepel az egykori strandterület sport- és rekreációs fejlesztése, melynek első eleme lehet a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében épülő tanuszoda. Az épülethez kapcsolódóan az önkormányzat a tervek szerint sportcsarnokot, nyitott pályákat és sportszállót épít.

A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program végrehajtását 2015 áprilisában vette át a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Az első ütemben országszerte 24 tanterem, 25 tornaterem, 24 tanuszoda beruházás, és 5 komplett iskola-fejlesztés valósul meg. A 78 projektből álló, több mint 38 milliárd forint értékű beruházás-sorozat teljes egészében hazai forrásból megy végbe.

A beszédet követően Fónagy János és Végh László, a kivitelező cég vezetőjével együtt ünnepélyesen lerakták a tanuszoda alapkövét.

Az ünnepség záróakkordjaként Nagy József, főesperes kanonok áldotta meg az alapkövet. Idézte a Szentírásból Szent Pál korinthusiakhoz írott levelének sorait: „Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant.”

 

Alapkőletétel Fónagy Úr ovisok Polgármester Úr uszoda