Karácsonyvásár az óvodában

Az intézményben a közös, meghitt hangulatú karácsonyi ünneplésre 2015. december 18-án, pénteken került sor. A gyermekek szinte teljes létszámmal vettek részt az aznapi programon. Egész héten a tevékenységek a karácsony ünnepe köré csoportosultak, a hozzá kapcsolódó szokások, ünneplési formák felelevenítésével, kiegészítésével. Az ünnep tiszteletére „díszbe öltöztettük”az intézményt a gyermekek egyéni munkáival (angyalka, mécses tartó, karácsonyi üdvözlőkártya, karácsonyfa, ültetett búzafű stb.) és az egyéb dekorációs tárgyakkal.  Korábban megsütöttük már a mézeskalácsokat, melyek finom illattal töltötték meg a csoportszobákat. A háttérben karácsonyi dallamok kísérték a napi tevékenységeinket, melyekbe a gyermekek szívesen bekapcsolódtak, valamint az ünnephez kapcsolódóan verseket, mondókákat mondogattunk.

Délelőtt a tornateremben Betlehemes műsorral kedveskedtünk a gyermekeknek és a karácsony alkalmából meghívott nyugdíjas kollégáknak. A műsor bensőséges hangulatot idézett elő sokak szívében.

A csoportokba visszaérkezve nagy örömmel vettek észre a gyermekek az új játékokat, eszközöket, melyeket karácsonyra kaptak.  A kibontás után rögtön birtokba is vették. A közös ünnepi ebéd után a gyermekek nehezen tudtak nyugodtan pihenni, mivel tudták, hogy délután megérkeznek a szülők, nagyszülők és testvérek a közös barkácsolásra.

A kézműves délután nagyon jó hangulatban zajlott, minden csoportban előre megterveztük és előkészítettük a munkákhoz az alapanyagokat, eszközöket. Gördülékeny volt a munkavégzés, mivel a kicsiket segítették a testvérek és a felnőttek a kiválasztott munkadarab elkészítésében. Mindeközben gyümölccsel, teával, süteménnyel, szaloncukorral kínáltuk a résztvevőket. Az ajándéktárgyak elkészítése után mindenki a tornaterembe ment, ahol a feldíszített karácsonyfa mellett tovább folytatódott a program.

A nap zárásaként fuvolaszólójával kápráztatta el a hallgatóságot Lents Boglárka, majd ezt követően a Szegedy Róza Női Kar adta elő a karácsonyi dalokból összeállított koncertjét. Ezt követően Hujber Jánosné óvodavezető mindenkinek megköszönte a személyes jelenlétet és Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, valamint Boldog Új Évet kívánt a családoknak.

Balogh Ildikó

óvodapedagógus